Sep 07

utóbbi időben a pályázáskor elkezdtem használni az E71-emen a Racechrono nevű software-t, mely egy GPS alaú köridőmérő cucc. Azon felül, hogy látszik, hogy milyen vacak időket sikerül a Hungaroringen mennem, azon felül látszik, hogy a Nokia E71 beépített GPS egy rakás f@s. jobban mondva ennek a célnak nem felel meg, mivel csak 1Hz-es, vagyis másodpercenként csak 1x frissíti a pozíciónkat. Így a pályarajz (mivel közben az Euroringet is megjártuk mazzal, és oda még nem volt kész pályarajz a programban) kicsit pontatlan, illetve körről körre más eredményeket kapunk, vagy időnként érdekes kiugrásokkal.

Így nagynehezen beszereztem egy 5Hz-es GPS modult. Azért nagynehezen, mert idehaza nem nagyon kapni, vagy amit kapni azt kint lehúzzák a fórumokon.

Végül a Qstarz BT-Q818 eXtreme-re esett a választás, mert kis hazánkban egy helyen lehet ezt kapni, és dícsérték mindenfelé. (5hz, 51csatorna, 1 sec Hot start, stb.) Már az első bekapcsoláskor feltűnt, hogynagyon gyorsan és rengeteg műholdat talál. Tetőtéri irodánkban is 10 holdat látott, és pár másodperc meg is találta.

Ezek után a töltés és az éles bevetés következett a Hungaroringen.

Mit ne mondjak, sokkal jobb 5Hz-zel frissítve nézni a tempót, időt, mindent. És hogy ne csak üres szöveg legyen, itt van két kép.

Az első a beépített GPS-szel megtett útvonal egy esti motorozás alkalmával:

hring_1hz

majd a második, már az 5Hz-es GPS-szel rögzített pályarajz:

hring_5hz

Szépen látszik, hogy mennyivel pontosabb a rajz, úgyhogy tényleg megérte ez a beruházás.

Most már csak a köridőkön kell javítani :), bár azt hiszem ez csak jövőre fog eljönni.

Postolta: csaapi@15:34
Aug 28

már ugye egy ideje indultam a Hringre motorozni, csak mindig közbejött valami.

A nyár második felén aztán sikerült párszor eljutnom. július 31., aug 6., aug 18., és majd még szept 2-án is megyek.

Elsőre nagyon fura volt a nagy pálya, hogy jobbról-balról kerülgetnek, de lassan megszokja az ember. a 3- alkalommal már nagyon sokat javítottam az időmön is, maz köridő mérője szerint olyan 2:37-et mentem, ami az aznapi meg előző alkalommal ment 2:55-höz képest hatalmas fejlődés.

Lassan megtanulom a pályát, hogy mi után mi jön, hol az ideális ív, és kezdhetek gyorsulni kicsit. Bár érzem, hogy a célegyenesben a 78LE nagyon kevés, a többi motoros szinte állvahagy, és a féktávig is max 180 körüli tempóval tudok menni (GPS szerint), ami elég kevés a többiek 220-230-ához képest.

viszont már azért jól esik, hogy van egy-két 1000 sportmotor, amit meg tudok előzni, akár féktávon, akár a kanyarban külső íven, csak kicsit parázok, mert nem tudom, hogy mit fognak csinálni, milyen íven kanyarodnak stb.  (ja és javaslom mindenkinek, hogy a tükröt ragassza le, mert nagyon zavaró ha azt nézegeti valaki…)

Remélem majd legközelebb még jobb időről tudok beszámolni, addig is széles utat mindenkinek.

Postolta: csaapi@10:14
Jul 30

Tegnap egész nap az Euroringen voltam motorozni. 2hetente szerdánként van náluk oktatás Chrobák Janival.

Korán kellett kelni, mivel 8:30-kor kezdődött. kis beszélgetéssel kezdődött, majd felmentünk a pályára körözni, most még csak mindenki ismerkedett a pályával. 30 perc volt egy etap, majd utána 30 perc pihenés és megbeszélés, majd megint 30 perc kint a pályán. A második 30 percben már Jani ment elől, és mutatta az íveket, mi pedig mentünk utána vonatozva, 2 körönként váltva mindig az elsőket. 12-en voltunk, így mindenki tudott elől menni.

Majd kis megebeszélés megint, ahol szépen elmondta, hogy melyik ív miért is az ami, és hogy mire kell figyelni. Megint következett a pálya, és most mindenki próbált az íven menni, Jani pedig beállt mindig valaki mögé nézni, hogy hogyan megy.

Majd a szünetben mindenkinek elmondta, hogy mire kell figyelni. lábtartás, fejtartás, hova néz, kiülés, ív.

Így mentünk pár etapot, hogy nézte mindig ki mit csinál. Nekem minden jó volt, jól ültem ki, jól tartottam fejem lábam, minden, csak kicsit bátortalanul, ezen kell majd még javítanom, nagyobb kanyarsebesség, később fékezni, stb.

A nap végére nagyon elfáradtunk, viszont általában mindenkin látszódott a fejlődés, de a fáradtság méginkább. Ketten is eldobták a vasat (mindenki a célegyenes utáni balos ív, majd jobbos balos kanyar környékén)

Nekem is sikerült meglátogatnom a kavicságyat, de szerencsére lábon úsztam meg, mert előtte beszéltük éppen, hogy mit kell csinálni, ha az ember a kavicságyat választja az aszfalt helyett, így jól jött a tanács. kimászni persze baromi nehéz volt a 40cm mély kavicsból, de megoldottam.

Még haza is kellett motorozni, úgyhogy otthon csak bedőltem a kádba, és lazítottam vagy 1 órát.

Nagyon fárasztó volt az egész nap, de nagyon jó. mindenkinek ajánlom, mert sokkal jobban meg tudja ismerni a motorját és saját magát is, és elhiszi, hogy ott, a következő kanyarban be tud fordulni ekkora tempónál is, és ha valami közbejön akkor is tudja még korrigálni.

szóval nagyon király volt… jövök még

Postolta: csaapi@10:19
Jul 22

Szóval akkor röviden:)

Első délután csak kis legurulás Szombathelyre:

Nagyobb térképre váltás
Aztán másnap a Velencei szállásra:


Nagyobb térképre váltás

Majd szombaton irány toszkána:

Nagyobb térképre váltás

Aztán első nap kis gurulás a környéken:


Nagyobb térképre váltás

Következő napi túra Castel del Piano és az Amiati felé vezetett:

Nagyobb térképre váltás

Majd kis pihenő a tengerparton San Vincenzoban:


Nagyobb térképre váltás

Majd megint egy túra:

Nagyobb térképre váltás

Majd pihenés, pihenés pihenés a medenceparton, és sajnos hazaút. Első körben Ausztriáig, Seeboden-ig egy kis kitérővel és defektmentesítéssel:

Nagyobb térképre váltás

Majd kis Turracherhohe-i kitérővel irány Szombathely:

Nagyobb térképre váltás

Majd vissza Pest :(

Nagyobb térképre váltás

Postolta: csaapi@13:37
Jul 21

3200km után újra itthon. nagyon klasz volt, kép, beszámoló majd talán a jövő 7 elejére lesz:)

Postolta: csaapi@12:14
Jul 06

Pénteken végre kijutottam a Hungaroringre pályanapra. Már tavaly is indultam, akkor nem jött össze az utolsó alkalom, az idén pedig a derekam miatt nem tudtam még nagyon motorozni. Most végre összejött.

Igaz kicsit rövidre sikeredett az idei oly’ nagyszerű időjárásnak köszönhetően, de azért nagyon jó volt az a 40 perc is, amit a pályán töltöttem.

5-re volt megbeszélve a találka a kútnál, ahol tankolás, majd gumiengedés, majd bent a pályán regisztráció, tükör, rendszám leragasztása.  Már majdnem 6 volt, és kicsit kezdtünk idegesek lenni, mert nagyon csúnya felhők gyülekeztek. Aztán 6kor irány a boxutca.

mazék kicsit elhúztak, mert 2 csoportban engedték fel a motorokat, de így is volt bőven, akitől elleshettem az ideális ívet, bár azért az aszfalton is szépen látszott, meg előtte készültem is Talma videója alapján :)

kicsit furcsa volt elsőre, hogy nincsen tükör, de lassan hozzászoktam, hogy jobbról-balról előzgetnek. Próbáltam megtalálni az ideális ívet, rendesen dönteni a kanyarokban, és nem csigalassúsággal kanyarogni, ami pár kör után kezdett is összébbállni, olyannyira, hogy rá is jöttem, hogy már megint lógatom a lábam. úgyhogy azt kell gyakorolnom, hogy spiccben legyen a lábam, ne lógjon ( a 7végi túrán odafigyeltem nagyon erre, majd lassan megszokom)

jó pár kört mentem, próbáltam kiülni is, de azt majd későbbre tartogatom, egyelőre tanuljam meg a pályát, a féktávokat és a helyes íveket.

Aztán kicsit lejöttem ppihenni, de sajnos onnan már nem volt visszaút, mert hamarosan elkezdett esni az eső, így fedezékbe vonultunk, hogy ne ázzunk szét.

csajok hoztak vizet (tudjuk ám, hogy a fentről jövő vizet is Ők hozták), aztán mikor kicsit alábbhagyott akkor irány haza.

Nagyon jól éreztem magam, fülig ért a szám, mikor lejöttem a pályáról, és amint hazaértem rögtön jelentkeztem is a következő alkalomra.

Meg időközben a pannonia-ringre is, ott van oktatás is, úgyhogy megnézzük hó végén, hogy milyen is az.

Postolta: csaapi@16:00
Jul 01

Ma egész rendesen felavattuk az új gumimat, Nógrád felé kanyarogtunk vagy 200km-et:) kis esti gurulásnak nagyon jó volt. És az új gumik olyan elképesztő módon tapadnak a régi Michelin Pilot Road-hoz képest, hogy az valami fantasztikus. Úgyhogy nagyon jól telt az este :)


Nagyobb térképre váltás

Postolta: csaapi@22:08
Jun 28

tegnap végre felkelrült a húsvét óta a kereskedésben porosodó Metzeler Sportec M3 abroncsok. Most kicsit óvatosabban közlekedek, főleg ebben a hülye időben, de 100km után már majd megint bátrabban. péntekig úgyis bele kellene tenni egy kevés kilómétert, hiszen akkor meg pályanap (igaz sajna várólistán vagyok még…)

Postolta: csaapi@22:08
Jun 07

Ma végre megint mentünk volna motorozni, de a tárolóból kifelé húzva a motort, a kapu elkapta a fékkart és az persze a gyengítésnél szépen annak rendje és módja szerint le is tört. fuck…

úgyhogy holnap új fékkar beszerzése, hogy lehessen abban a kevés jóidőben is motorozni, amit az idei évre kaptunk

Postolta: csaapi@22:26
Jun 07

jó lesz, ha már végre nyilvántartásba veszik a sok robogót, bár gondolom akkor is össze-vissza fog mindenki csalni velük. De hogy Mogyoródról hazafelé a főúton 100-nál egy jobbról egy pedig balról előz meg… nah és tippeljetek, persze, hogy rendszám nélkül, mert mi más lehet egy ilyen, mint 50ccm. hahhh… Majdnem lerúgtam ezek után a srácot a robogóról, de megúszta az inzultálást…

Azért ezek miatt jó lenne már, és nem csak megint egy újabb dolog lenne a rendszám az emberek lehúzására államilag.

Postolta: csaapi@22:24
May 06

Sajnos a korábban ecsetelt “bénulásomnak” köszönhetően egyelőre le kell mondanom a motorozásról. Nem csak azért, mert az orvos javasolta, hogy pihentessem e gerincemet még, hanem mert ha netán egy éles kanyarban beleszúr a derekamba valami, annak biztosan hatalmas bukta lesz a vége. úgyhogy ezt egyelőre nem kockáztatom, inkább csak nézem online a motoGP-t, meg kimegyek pályanapra nézelődni és hallgatni a sor4-ek hangját:) egyelőre ennyi, majd lassan talán jobb lesz, és akkor felkerülhetnek a Metzeler papucsok is és irány újra az aszfaltcsík.

Postolta: csaapi@10:17
Apr 10

tegnap éppen indultam volna új gumiért a mocira (thnx to maz), mikor a nagy készülődés közepette egyszer csak nem bírtam megmoccanni sem. próbáltam jobbra, próbáltam balra, de egyre jobban úgy tűnt, hogy nem akar a szervezetem semmerre sem menni. így aztán gumicsere lemond, és megpróbáltam az ágyban átvészelni a nap hátralévő részét. ez elég nehezen ment. kaptam fájdalomcsillapítót, ami semmit nem használt, kaját, ami finom volt, támogatást, felajánlásokta olyanoktól, akikre nem is számítottam, de a fájdalmam csak nem akart múlni. így este fél11-kor ügyelet kihívása lett belőle.

kaptam lidocain injekciót, meg pár bíztató szót, hogy ki tudja mire jövök rendbe, ez csak mázli kérédse.

Aztán felhívtam haveromat az idegsebészeten, aki mára berendelt. Taxival nem volt egy leányálom elmenni odáig, de végülis túléltem.

Aztán ott belémkötöttek egy nagy adag infúziót, ami valami koktél volt. Kis narkotikum, izomlazító, gyulladáscsökkentő. nagyon aranyosak és rendesek voltak velem, egyágyas kis szobában voltam, mindig megkérdezték, hogy rendben vagyok-e, stb.

aztán lecsöpögött a cuccos, felkeltem, de nem sokat éreztem a hatásából. azt mondták, hogy kell még egy kis idő.

mire hazaértem, addigra már sokkal jobb volt, egész jól tudtam mozogni.

de sajnos ez csak egy kis ideig volt, most délutánra/estére megint fáj, és néha úgy belenyilal, majd besz@rok. úgyhogy holnap megyek vissza és kapom a következő adag koktélt.

hogy miért nem valami cuba-librét vagy hasonló koktélt tolok ehelyett a vacak helyett:) ez az én formám.

senkinek nem kívánom ezt az érézést, baromi szar. főleg ez a monoton fájdalom, amitől lassan már idegbeteg leszek, vagy legalábbis felrobbanok. előre is bocsi mindenkitől aki találkozik a napokban velem, és nem vagyok vele a legkedvesebb:)

jah és mondanom sem kell, hogy a motorozás kicsit félretéve, mert a héten kivizsgálás, márha rendbejövök addigra.

pedig pénteken pályanap már baszkikáim…

Postolta: csaapi@22:01
Apr 05

ma csak kettesben gurultunk, és nem is sokat, mert nagyon nem ment a teganp esti buli után a mai felkelés. (pedig nem is voltunk olyan sokáig)

úgyhogy ma Üvegtigris nézőbe mentünk (Ja és Üröm határában láttunk Fapumát is :) )

vasarnap_uvegtigris

Postolta: csaapi@22:31
Apr 05

kis várakozás után mazékkal és svrider-rel tekertünk egy jót a Királyrét-Letkés-Diósjenő-Budapest útvonalon. nem volt hosszú az út, de nagyon kellemes. Az idő nagyszerű, Királyréten a zenét leszámítva a kaja is nagyon jó volt.

visszafelé az M2-n őrült Cordobás szemből, érdekes volt ahogy kiment előzni úgy, hogy szinte az orra előtt ott volt szemben egy Nissan, meg mi…

szombat_kiralyret

Postolta: csaapi@22:29
Mar 14

csütörtökön mentem egy kört a motorral, tegnap reggel az esőben elvittem kötelező szervízre, ma meg mazzal mentünk egy karikát. Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy maz fog valaha is mögöttem ülni, de ugye aki otthon hagyja a forgalmit és a motorkulcsot, és ezt már csak beöltözve veszi észre, azt valahogy el kell vinni a lakására. szerencsére volt rajtam megfelelő védőruha, így a fekete országból ismert villanyszereléses jelenteben hallható részt (4:18-nál) szerencsére nem éltem át. :)

aztán mentünk egyet gyarmat felé, kajáltunk egy jót, és vissza. Jó volt nagyon, bár nem volt még annyira meleg, de azért nem fáztam így jól felöltözve. Ja és az új ruha is baromi jó, egyáltalán nem kényelmetlen, de azért kicsit kevesebb a mozgásszabadságom benne.

Postolta: csaapi@17:25
Mar 11

nah végülis a sok nézelődés és utánajárás után megvettem magamnak az első rendes bőrruhát. A választás végül a Dainese Stripes Div -re esett. Eredetileg is Daineset szerettem volna, vagyis a listán ott volt, de az ára kicsit hogyismondjam húzós. de aztán kis alkudozás után csak megvettem. így nagyjából annyiból, amennyiből az RS-Taichi-t meg a Spyke-ot néztem, meglett ez is. Jah és kaptam hozzá egy rendes huzatot, meg egy esőkesztyűt is, hogy ne fázzon a kezem ebben a hidegben:)

dainese_stripe_div

Holnap, akarom mondani ma azt hiszem meglesz a főpróba is.

Postolta: csaapi@3:59
Mar 09

nah nem, nem valami újabb perverzióról van szó. motoros bőrruhát szeretnék venni magamnak, a Cordura helyett/mellé.

nézegettem a kínálatot a hazai piacon. vagy baromi drága, vagy nagyon gagyi, vagy nincs a méretemben, ha van akkor a többi mérethez képest az nem akciós, stb…

Ami tetszett, az egy Spyke Dragon Air Div kétrészes. persze ez nincsen olyan nagyon akcióban, így egyelőre nem vettem meg. bár csak ez az 1db 50es méret volt belőle. (vicces, hogy spyke-ban 50-es kellett, máshol meg inkább 52)

Néztem Dainese-t, de az baromi drága, azt hiszem annyival többet már nem szánok rá. így is a 100-150k-ból lassan 200k lesz.

Meg néztem Berik-et is. Hát nem is tudom. amiket felpróbáltam, egyik sem volt jó. az 50-es fel sem jött rám, az 52-es is érdekesen volt rajtam. tudom, hogy nyúlni fog, meg minden, de könyörgöm, majd megfulladtam benne, és alig akart a cipzár is feljönni. viszont az 52-es a motoron ülve már a hasamnál és a mellkasomnál kicsit lógott rajtam. úgy látszik ezt nem nekem találták ki, pedig egyébként tetszene.

Még meg akarom nézni a Spidi-t, bár gyanítom, hogy a méretemben ott sem lesz akciós darab.

Ja és most jött képbe az Rs-Taichi is.

Ki mit ajánl? milyent lenne érdemes?

Postolta: csaapi@9:56
Dec 06

baromi jó idő van megint, így szerencse, hogy a múltkor nem raktam el a mocit még téli álmot aludni (fő a lustaság). Így ellentétben maz-zal, én nem csak a garázsban motoroztam, hanem felületem, és mentem egy karikát Pest körül. aztán Váci utca, ahol elég furán néztek a túristák, hogy motort látnak december 6-án, majd haza. jó volt megint egy karikát hajtani.

ja és mondanom sem kell ugye, hogy még mindig nem raktam el télire a motort:)

Postolta: csaapi@18:36
Nov 15

lehet a mai volt az idei utolsó motorozás? mindenestere kihazsnáltam a jóidőt, és elmentem egy szentendre, lepence, visegrád, esztergom, párkány. budapest útvonalon. persze párkényban nem hagyhattam ki a finom sztrapacskát sem, így volt teljes az út.

sajnos nem hiszem, hogy az idén meg lesz ilyen jó idő. majd jövőre:)

Postolta: csaapi@20:24
Oct 05

Ma a délelőtti motogp nézés után (thnx to maz :) ) kanyarogtunk egyet Nográdban.

jó volt nagyon leszámítva a szentendrei úton azt a 200m-t amin a mocit tolni kellett. merhogy a sárga démon után megtapasztaltam, hogy a Honda sem megy benzin nélkül. nem értem én ezt 315km-t mutatott az óra. lehet a múltkor elfelejtettem lenullázni? vagy tényleg igaza van mackinak és elgurult a gyógyszerem és húztam neki veszettül? passsz. mindenesetre a 2xxkg-ot, full dobozfeleszerelésben nem volt igazán élmény tolni. de legalább 200m-re volt a kút, ez azért nagy mák. és a mutatót tényleg kell figyelni, valamivel a teljes kiürülés határa körül tényleg elfogy a benzin.

Postolta: csaapi@22:40